Kiracat

Tegnap jött el annak a napja, hogy a mi kis 22 éves panel lakásunk is új nyílászárókat, szigetelést és burkolatot kapjon.
Reggel 5-kor szüleim lelkesen keltettek, hogy gyorsan tegyünk el mindent az ablakok közeléből, tegyük egyúttal átjárhatóvá a lakást (mintha az olyan egyszerű lenne úgy, hogy az ablak alatti cuccok ne a pincébe vándoroljanak).

Ezzel az akcióval gyorsan megvoltunk és mentem volna hajat mosni, de ugye nem engednek, mondván pár perc és itt vannak a munkások.
Nos, az ablakon kinézve csak láthatatlan munkásokat láttam, így volt ez egy óra elteltével is, így mégis csak hajat mostam. A láthatatlan munkások pedig olyan intenzíven nem jöttek, hogy 9kor még mindig azt figyeltük, hátha jön valaki.

Csengettek is, ajtót nyitok, és 4 marcona munkás srác néz velem szemben. Köszönök, mondják jönnek szétverni a lakást. Mondom oké, gyertek. Bejöttek, szétnéztek, mondom kezdjék ahol akarják. Erre nekiestek. Nem ám kicsavarozni, meg ilyenek. Szabályosan kitépték a falból az ablakokat és az erkélyajtót. A betomban szép kis lyukak lettek ott, ahol a rögzítést kitépték. Baromi erősek lehettek az tuti, mert a 4. emeletre szaladgáltak fel-le nehéz ablakokkal meg ajtókkal. (Egy ablakot, amit az egyik srác könnyedén vitt, mi, húgommal nem bírtuk megemelni sem). Egyébként rendesek voltak, az egyikkel igen jót beszélgettem.

Borzasztó izgalmas volt számomra ez az egész. Elvégre nem mindennap hiányzik az ember lakásának fél oldala úgy, hogy nincs is harci helyzet:)

A bontó brigád után jöttek az új ablakokat beszerelő emberek kis csapata, akik a szép, műanyag ablakkereteket össze vissza lyukasztgatták, hogy acélpántokkal a falhoz rögzítsék. Aztán jött a purhabot fúja emberke, aki lelkesen fújkált tele minden rést sárga, ragacsos izével.

Összességében délután egyre mindennel készen voltak. (az egész nem lett volna több 2 óránál, ha az új ablakokat időben elhozzák ide)

A mai napra a lépcsőház üvegfalának a cseréje volt betervezve, de ez úgy tűnik elmaradt. Pedig megnéztem volna, hogyan tépik ki a falból a vas ablakkereteket a munkások:)

Hétfőn jön egy másik csapat, akik a párkányt teszik fel. (bizony, még ehhez is külön emberek vannak)

Azt még egyenlőre nem tudjuk, hogy mikor érnek ide a burkolók. Egyenlőre az állvány 2 lépcsőházra van tőlünk. Onnan terítenek be minden hungarocell foszlányokkal.

Állítólag az épületnek vajszíne lesz. Kíváncsi vagyok.

Tegnap megint orvosnál voltam. Pontosabban a sebészeten. Vissza kellett menjek, hogy kiszedjék a varratokat a hátamból. De ez sem ment ám egyszerűen, ugyanis be lett ígérve egy újabb műtét, nevezetesen az, hogy az arcomról leszedik a fehér anyajegyeimet. Mondanom sem kell, hogy nagyon féltem (mert eleve nem szeretek orvoshoz/kórházba menni).

Anyával próbáltam megértetni, hogy nem akarom, jó vagyok én így is, de ő hajthatatlan volt, mondván "Ha már úgyis megcsinálja akkor legyél túl rajta". Mármint a dokinő csinálja meg. Az én fejem. Azt amit én növesztettem magamnak.

Végül is megint a sebészeten kötöttem ki, műtőbe be megint és mondtam az asszisztens csajnak, hogy nem lesz leszedés csak varrat kiszedés. Doki nő beviharzik, mondja vetkőzzek le, és megcsinálja a fejem. Mondom nem-nem, most nem. Erre lenyom, "ne butáskodj már" és már fertőtlenít is meg szurkál is. Jajj! Anya nyugtatgatott de hát kitört rajtam a pánik. Félmeztelenül feküdtem az asztalom, a fejem zsibbadt lefele, én meg csak... szóval folyt a könnyem. Nemsokára hozták megint az erős fertőtlenítő szagú letakaró cuccot (annyi fertőtlenítőt lélegeztem be, hogy szerintem egy életre steril lesz a tüdőm) és már kezdték is.

Először a homlokomat, amiből szerencsére nem sokat éreztem. (Utóbb kiderült, hogy csupa vér lett a hajam.) Aztán az állam következett amit már igen jól éreztem. Szóval fájt. Kutyául. Nekem.

Szóval most a fejem is tele van varratokkal, viszont legalább a hátamba nincsenek. Mert kiszedték. Ami fájt. Mert gyenge vagyok meg kicsi és törékeny vagyok és a fájdalom küszöböm a béka segge alatt van.

Viszont most megint nem szabad hajolni nehogy felszakadjon a seb, amit a varratok tartottak össze.

Jövőhéten megint varratszedés és újabb műtét.
Elég ritka madár vagyok a főiskolán :)

Tegnap megbeszéltem anyámmal, hogy ma kórházi programot csinálunk. Nem kell ám azt hinni, hogy ez egy vidám dolog, mindössze annyiról volt szó, hogy megyünk bőrgyógyászatra megnézetni a hátamon lévő anyajegyeket majd időpontot kérünk a sebészeten, és végül a szarakodó csuklómat is helyre rakatom.
Természetesen elaludtam, így késve értem anyuhoz a kórházba (mivel ő ott dolgozik). Addigra vett nekem vizitdíjcetlit, és mentünk is a rendelőbe. 7-es sorszámommal esélyes versenyzőnek bizonyultam. röpke óra után az asszisztens észre is vette anyum, aki kórházi egyengöncben ült mellettem. Rögtön az 5-ös sorszámú manus után előre hívtak. A dokinő nagyon kedves volt, közölte, hogy van egy patkó alakú anyajegyem ami ezentúl szerencsét fog hozni nekem:)
Ezután irány a sebészet, ahol a másik dokinéni közölte, hogy rögtön le is szedi, nem kell időpont. Bevezettek a műtőbe, le kellett vetkőznöm felsőtestileg majd felfeküdni az asztalra. Remegtem, folyt a könnyem és mi tagadás, féltem. Legalább 5ször befújták a kérdéses részt fertőtlenítővel és én ennyiszer rándultam össze, közben anyunak könyörögtem a szememmel, hogy ezt most miért? Végül is az egészből nem sokat éreztem, csak a tűt, amivel az érzéstelenítőt adták és a végén, amikor az utolsó öltés messzire került, ki az érzéstelenítő hatóköréből.
Most jól vagyok, bár folyamatosan azon aggódom, mikor fog kiszakadni a varrat. Persze anyu azt mondja, ez nem tud kiszakadni, lehetetlen, de én biztos vagyok benne, hogy nálam sikerülne ha akarná.